Winkfein Csaba

A magyar állam állampolgárai és a vállalkozások jövedelmeinek nemzetközi összehasonlításban viszonylag magas hányadát központosítja és osztja el újra. Az oktatás és az egészségügyi szolgáltatás, a nyugdíj és a családtámogatás, a rendőrség és katonaság fenntartása, vagy éppen a demokratikus intézmények működési feltételeinek biztosítása mind olyan feladat, amelyek a közösség érdekét szolgálják. Ellentétes azonban a társadalom érdekeivel, hogy az évtizedek alatt nem változó, régi, rossz struktúrában működő intézmények a legtöbb területen túlságosan pazarlóan és kis hatékonysággal, az állampolgárok számára drágán látják el feladatukat. Az eltelt évtizedek kormányai kerülték az érdemi változást eredményező reformokat, mivel azok súlyos érdekütközésekkel jártak volna. A túl sok és kis hatékonysággal ellátott állami feladat az eltelt két évtizedben szükségségképpen vezetett az államháztartás egyensúlyának ciklikus felborulásához, a kiadásoknak a bevételeket lényegesen meghaladó szintjéhez.

2006 nyarán a kormány szakított elődei halogató, konfliktuskerülő politikájával és az állam működésének valamennyi területére kiható változásokat indított el. 2006-2008. között olyan horderejű reformok sorozata indult el a 800 ezer alkalmazottat foglalkoztató és az ország jövedelmének több mint felét újraelosztó állam egész tevékenységében, mint amire a megelőző 16 évben együttesen sem került sor. E változások eredményeként kisebb létszámmal és hatékonyabban működik az állam, mint korábban, s 2008-ban a GDP több mint 3%-ával, közel 1000 milliárd forinttal költött kevesebbet az államháztartás mintha maradt volna a 2006-os, kiigazítás nélküli kiadási szint. (A 2006 nyarán meghozott kiigazítási lépések már abban az évben a GDP közel 1%-ával csökkentették az állami kiadások szintjét, és a csökkentett szinthez képest további 2,3 százalékponttal volt alacsonyabb a 2008-as kiadási szint)

A világgazdasági válság felerősítette az állam hatékonyabb működtetésének kényszerét. 2009-2010-ben a kényszerű kiadáscsökkentések mellett a tartós változást eredményező – a korábban elgondoltnál gyorsabb és radikálisabb - reformok mintegy 1500-1600 milliárd forinttal mérsékelték az államháztartás kiadásait. A világ többi országához hasonlóan drámaian csökkenő GDP mellett ugyan ezekben az években nem csökken érdemben az újraelosztás szintje (a kiadások visszavágása „csak” az újraelosztás és a hiány drámai megugrását akadályozta meg), de a válságot követő években a kiadási szint csökkenése már lehetővé teszi a bevételek arányának mérséklését is.