Honvédelem

• A korábbi, sorkatonai szolgálaton alapuló haderő helyett, egy modern, ütőképes, és fenntartható haderő alakult meg hazánkban.

  • A sorkatonai szolgálat jogintézménye az Alkotmány 2004-es módosításával megszűnt. A jövőben hadkötelezettség kizárólag az országot fenyegető támadás veszélye esetén vezethető be.
  • A békeidőszaki hadkötelezettség eltörlésével párhuzamosan végrehajtott szervezeti reformok és a létszámcsökkenés nem járt a katonai képesség csökkenésével. A Magyar Honvédség permanens átalakításának eredményeként jelentős mértékben csökkent a honvédség létszáma, ugyanakkor az önkéntes haderő bevezetésével jelentős számú munkahely létesült. Az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésével összefüggésben 2008-2009 évben intézkedéscsomag került kidolgozásra.
  • Elfogadta az Országgyűlés a Magyar Honvédség működésének alapvető szabályait, valamint a minősített időszakra vonatkozó törvényi szintű rendelkezéseket szabályozó, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvényt. A Kormány 2009-ben elfogadta a Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiáját, amely a rendszerváltozás óta az ország első korszerű katonai stratégiája. Elkészült a Magyar Honvédség nemzetközi műveleti szerepvállalásának jövőjére vonatkozó koncepció is, amely fenntartani javasolja a közel 1000 fős missziós hozzájárulásunkat.
  • A Laktanya Rekonstrukciós Program (LRP) megvalósításához 2002-2009 I. féléve között a költségvetés összesen mintegy 39 Mrd Ft-ot biztosított. A program nem csupán infrastrukturális feladatként értékelendő, hanem szélesebb értelemben az állomány megtartását szolgáló intézkedésként is.

• Magyarország mintegy 1000 fővel támogatja a nemzetközi szervezetek békeműveleti tevékenységét. Emellett a Magyar Honvédség 2002-2008 között mintegy 500 nemzetközi gyakorlaton, felkészítési rendezvényen vett részt eredményesen. Jelenleg a magyar katonák a világ 13 országában 12 különböző műveletben vannak jelen.

  • A NATO afganisztáni műveletében történő magyar részvétel továbbra is kiemelt fontosságú feladat. Baghlan tartományban a tartomány újjáépítésének vezetésére felállított magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) működtetése kormányzati feladatként, több minisztérium együttműködésében valósul meg. A NATO Fenntartási és Ellátási Ügynökségen keresztül a magyar vállalkozásoknak lehetősége nyílt a NATO válságövezeti beruházásaiban történő részvételre
  • Kiemelt jelentőségű a 14 db JAS-39 GRIPEN repülőgép átvétele 2006 – 2007-ben. Ma már Pápa ad otthont 3db C-17 típusú nehézszállító repülőgépnek és a kapcsolódó logisztikai hátteret biztosító szakszemélyzetnek. A program a térség gazdasági életének élénkülését is eredményezi, jelentős térségfejlesztő és munkahelyteremtő hatással bír (300-500 új munkahely).