Hagyomány és haladás

Tisztelt Választópolgár!

 

Húsz évvel a rendszerváltás után érdemes számvetést készíteni az eddig elért eredményeinkről és az előttünk álló feladatokról.

 

Én ahhoz a generációhoz tartozom, melynek tagjai jóval a rendszerváltás után váltak felnőtté. A szabadságot és a demokráciát készen kaptunk szüleinktől, nagyszüleinktől, ám ezek megóvásáért az elmúlt években az ország valamennyi polgárával együtt nap mint nap megküzdöttünk.

 

Az elmúlt két évtized a változások kora volt. Magyarország ma szuverén és független köztársaság, tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. Érvényesíthetjük nemzeti érdekeinket, élhetünk a tagság adta lehetőségekkel, szabadon utazhatunk, dolgozhatunk az unió területén.

 

Dorog, Esztergom és a környező települések is nagy átalakuláson mentek keresztül. A kilencvenes években lezajlott gazdasági változások közepette a térség meg tudta őrizni gazdasági erejét, munkahelyek sokasága létesült. Az uniós források lehetőségét kihasználva az életkörülmények is jelentősen változtak, komoly fejlődésnek lehettek szemtanúi az itt élők.

 

A szocialista kormányok idején újult meg a dorogi művelődési ház, épült uszoda a bányászvárosban, szépült meg a Széchenyi tér Esztergomban. A sárisápi és pilismaróti diákokat felújított óvoda- és iskolaépületek, korszerű taneszközök várják, Dorogon a kórház épülete, Piliscséven az orvosi rendelő kapott új köntöst. Megígértük, véghezvittük! A sort vég nélkül folytathatnánk, hiszen a szocialista kormányok és képviselők jóvoltából mintegy tizennégy milliárd forint – uniós és hazai forrás - érkezett a térségünkbe az elmúlt nyolc esztendőben.

 

A 2008 őszén kezdődő világgazdasági válság amellett, hogy szerte a világban munkahelyek sokaságát szüntette meg, bukását hozta a több évtizede vallott gazdasági megfontolásoknak is. A baloldali társadalompolitika nagy kihívása az, ami előttünk áll.

                                                                                                                                         

A szociáldemokrata értékek a válságos időben is szilárdak, világosak: kitartóan képviselni a munkájukból élőket, a nyugdíjasokat, a fiatalokat, a legszegényebbeket és mindazokat, akiknek a közösség támogatására a legnagyobb szükségük van.

 

De ahhoz, hogy ezt a küldetést teljesíthessük egy gyökeresen megváltozott világban, egyszerre kellenek a hagyományos és ma is érvényes baloldali elvek, valamint új és hatásos eszközök.

 

A világgazdasági válság lezárt egy korszakot, az új évtized pedig komoly feladatokat ró országunkra és a térségünkre egyaránt. Szakítani kell a régi beidegződésekkel, a hatalmi huzakodással. Túl kell lépni a múltbeli sérelmeken a jövő érdekében. Nem érti az idők szavát, aki kormányváltást ígér, de mindent folytatna tovább a régiben. A helycsere nem megújulás, nem változás. Én valódi változást szeretnék: egy új generáció új szellemiségének érvényesülését!

 

Térségünk sokszínű etnikai-kulturális hagyományai jó alapot jelentenek ahhoz, hogy a másikban ne az ellenséget, hanem a barátot keressük. A különböző kultúrák, nemzetiségek karanténba zárása biztos, hogy nem a megújulást, a közösség erősödését szolgálná.

 

Olyan erős, modern, sikeres és igazságos országot képzelek, ahol összhangban van az egyéni boldogulás és a közösségi gyarapodás. Olyat, ahol egyformán érvényesülnek valamennyi polgár jogai, olyat, ahol az emberi méltóságot tisztelik. Ahol a munkának és tudásnak becsülete van, ahol a teljesítményt elismerik. Ahol egyetértésben, biztonságban és békében élhet minden egyes polgár származásától, anyagi helyzetétől, korától, nemétől, vallásától és világnézetétől függetlenül.

 

Tisztesség, szakértelem, lendület.

 

 

Winkfein Csaba

országgyűlési képviselőjelölt

Hagyomány és haladás

WCS_Hagyomány és haladás.pdfletöltés