Tisztesség, szakértelem, lendület
Az oktatáshoz és az esélyegyenlőséghez szorosan kapcsolódik az információs technológiák használata, mindennapossá tétele.
Tömegesíteni és demokratizálni kell az internethasználatot Magyarországon. Enélkül nem lehet sikeres a társadalmi modernizáció. Jelenleg minden második magyar polgár használja az internetet. Önmagában a piac nem fogja mindenütt kiépíteni, elérhetővé tenni ezt a szolgáltatást, ezért van szükség e téren az állam aktívabb szerepvállalására, az uniós források bevonására, tömeges képzésre, célzott támogatási programokra.
Az internet és a távmunkához szükséges egyéb technikai feltételek biztosításával a hátrányos helyzetű térségekben mintegy százezer munkahelyet lehetne teremteni, ami kitörési lehetőséget biztosítani az elmaradottabb régiók és az ott élő emberek számára. Mindemellett így lehet még inkább elterjeszteni és általánossá tenni az elektronikus közszolgáltatások használatát is.
2014-re minden magyar állampolgárnak lakhelytől függetlenül, állampolgári jogon, megfizethető áron biztosítani kell az internet-hozzáférést. El szeretnénk érni, hogy a legalább egy megabit/másodperces internet-használatot legfeljebb a minimálbér három százalékának megfelelő havidíjért lehessen igénybe venni. Kiemelten kell kezelni a sikeres, sok munkahelyet létrehozó infokommunikációs-ipari fejlesztéseket.