Közbiztonság

A biztonság fogalma mára igen sokrétűvé vált. Beszélünk köz-, jog-, energia- és fogyasztói biztonságról.

 

A közbiztonság érzete – a javuló statisztikák ellenére – romlott az utóbbi időszakban. Semmiképpen sem szabad elbagatellizálni, sőt nagyon is oda kell figyelni, meg kell hallgatni és érteni azokat a panaszokat, melyeket azok fogalmaznak meg, akiknek terményeit, jószágait – gyakran vissza-visszatérően – ellopják. Természetes, hogy az áldozatok nem érzik a bűnüldözéssel kapcsolatos statisztikák folyamatos javulását, ha helyben, lakóhelyükön a személyes tapasztalataik mindennek ellentmondanak.

 

Nézzük hát a tényeket, ezzel együtt a fent említett elméletek cáfolatait: 2009. február elseje óta büntetendő számos olyan cselekmény előkészülete, mely korábban nem volt az. Ilyenek például: közösség tagja elleni erőszak, rablás, testi sértés stb. Szigorú büntetéssel kell számolnia azoknak a személyeknek, akik hatósági eljárás során erőszakos, közösségellenes magatartást tanúsítanak. A legszegényebb sorban élők védelme érdekében került be a Btk.-ba az uzsora-bűncselekmény. A törvény értelmében tizenötről húsz évre emelkedett a határozott ideig tartó szabadságvesztés felső határa. Súlyosabb megítélés alá került a személyi szabadság megsértésének, a magánlaksértés és a garázdaság bűntette is. A központi nyilvántartás felállítása pedig lehetővé tette, hogy a büntetés kiszabásánál a szabálysértést elkövető előéletét is figyelembe lehessen venni. A többszörös visszaesők eztán már nem számíthatnak szabadságvesztésük végrehajtásának felfüggesztésére, tehát a bűnismétlés súlyos formáira is határozott büntetőjogi válasz született.

 

A „Rend és Biztonság” intézkedéscsomag keretében a közterületi térfigyelő kamerák számának megduplázása a cél. Számos önkormányzat sikeresen beindította a maga településőr-programját, melynek bér- és eszközköltségeit az állam fedezi. A közbiztonság további javítása érdekében az Országos Polgárőr Szövetség 725 millió forintos támogatásban részesült, mely összeg bűnmegelőzési feladatok végrehajtására használható fel.