Tisztesség, szakértelem, lendület
Ebben a parlamenti ciklusban elfogadtuk a 2007–2013-as harmadik középtávú fogyasztóvédelmi politikát és a megvalósítását szolgáló 4 éves cselekvési programot. Célunk, hogy a polgárok legyenek tudatos, érdekeiket érvényesíteni képes fogyasztók, a fogyasztóvédelem váljék össztársadalmi üggyé, erősítse az emberek biztonságérzetét. Ennek teljesülésében az államnak, a gyártóknak, a forgalmazóknak és a civil szervezeteknek is vannak feladatai. Létrejött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely a korábbi széttagolt szervezeti struktúra helyett egységesen képes a fogyasztók érdekében fellépni.
A banki ügyfelek védelmében 2009 őszén a kormány, a PSZÁF és több mint 130 bank, pénzintézet aláírta a banki magatartási kódexet, mely a lakossági ügyfelek védelmét szolgálja. Célunk, hogy a pénzintézetek erőfölénye csökkenjen, nagyobb védelmet kapjanak az emberek. A legszigorúbb megkötéseket törvénybe foglaltuk. A bankoknak minden, a szerződést érintő változtatási szándékáról értesíteniük kell az ügyfelet, a különböző díjakat és költségeket pedig legfeljebb az infláció mértékével növelhetik. Bevezettük a THM–plafont, a gyorskölcsönök teljes hiteldíjmutatója nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat tízszeresét.
Az állam kezességet vállal az áthidaló kölcsönökre, így a tulajdonosok legfeljebb két éven keresztül alacsonyabb részletekkel törleszthetik az eredeti kölcsönt. Elővásárlási jogot kaptak az önkormányzatok, hogy a területükön kényszerárverésre váró ingatlanokat vagy a törleszteni képtelen hitelesek lakásait megvásárolhassák, azokat korábbi tulajdonosaiknak bérbe adhassák.
Fellépünk a közüzemi szolgáltatók fogyasztóellenes magatartása ellen. Mindennapi tapasztalatunk, hogy a víz-, gáz-, áram- és távhőszolgáltatók gyakran olyan benyomást keltenek ügyfeleikben, mintha hatósági jogosítványaik lennének. Mivel arra törekszünk, hogy a hatósági magatartás is közelítsen a szolgáltatóktól elvárhatóhoz, különösen elfogadhatatlanok ezek a jelenségek a közüzemi szolgáltatók esetében. Gyakran érthetetlenek a számlák, magasak a rendelkezésre állási díjak. Emiatt a szolgáltatás igénybevételének egyedi szabályozását és mérését hirdető programok elértéktelenednek. Szükségesnek tartjuk az ügyfélbarát ügyfélszolgálatokat, a közüzemi szolgáltatók magatartáskódexének összeállítását.